|
Rexinek kerestem egy társat és végül az állatorvoson keresztül találtam rá. Valahol
befogadták ideiglenesen, de ott már nem maradhatott. Az Auchan parkolójában találtak
rá. Hazavittem és ezentúl nálam lakott. Ez 2004-ben volt. Rexivel viszonylag könnyen
megtalálták a közös hangot. Azért tegyük hozzá, hogy Rexi nem igazán szocializálódott
kutyus (ennek is megvan a története), szóval ő úgy kezdte, hogy jól megrángatta Kirát :).
De aztán végül Kiráé volt az utolsó szó. Ha etettem oket, akkor Rexi szinte csak félve
vette el az ő adagját, mert Kira rajta tartotta a szemét :). Kétség sem fért hozzá, hogy
ki hordja otthon a nadrágot.
Régebben még benn aludtak a hideg miatt a lakásban az előtérben a kövön. Kira még csak nem túl régen volt nálam, még nem volt kész fenn a hálószoba, lenn aludtam a nappaliban. Egyik reggel arra ébredek, hogy valaki szuszog mellettem az ágyban. Kira volt az. :) Mivel senki nem szólt rá, úgy gondolta lehet. Aztán megmondtam neki, hogy tündéri leányzó, de azért szeretem megválogatni, kivel alszom egy ágyban. :) Igazából soha nem lehetet rá haragudni. Mindig tudta, érezte, ha rossz fát tesz a tuzre, de akkor is megtette (kicsit olyan volt ebben, mint én), aztán elnézően nézett rám, odabújt, odafeküdt a lábamhoz és nem lehetett rá haragudni. Amíg Maxi cica el nem költözött, addig Kira úgy követte minden léptét, mintha szerelmes lenne belé. Maxinak persze néha sok volt ez az érdeklődés, ilyenkor lefopofozta Kirát :). Soha nem bántotta Kira a cicát, de azért mindig ott volt a nyomában. Talán csak érdekelte, hogy ki ez a feke izé, aki így ugrál és ilyen kicsi. Csak játszani akart vele :) Nálam kétszer születtek kiskutyái. Amikor idekerült, utána ő mutatta meg Rexinek, hogy mit is kéne tennie: rámászott Rexire. Rexi aztán hamar belejött a jelek szerint :) Egyszer öt, másszor négy kiskutya. Nagyon jó anyuka volt. Megengedte, hogy benyúljak a kiskutyákért hozzá a házba és nem bántott. Pedig kiskorában nem is ismert. Vigyázott rájuk nagyon. Bár, amikor kicsit nagyobbak lettek a kiskutyák, akkor néha már elzavarta oket, de ez az élet rendje. Mindegyiküket elajándékoztam jó helyre. Remélem boldogan élnek azóta is. Játékos volt. Gyakran kergette a saját farkát, aztán amikor elkapta, akkor jól megharapdálta és bukfencezett önfeledten. Néha vérzett is a farka. Szeleburdi volt. Élvezte az életet. Imádott sétálni! Sétánál gyakran magától póráz nélkül jött a jobb lábam mellett. Persze néha bekapcsolt nála is a szelektív hallás és elrohant és magasról tett arra, hogy a gazdi hívja :). De aztán visszajött. Néha kiszökött az utcára és fel-alá rohangált, aztán hazajött;ilyen volt. Sétában odafele mindig Rexi húzott, Kira nyugodtan jött, szaglászott (Rexi rohant eszetlenül :). Hazafele viszont Kira "meghibbant" és minden kutyánál, aki megugatta, keményen nekiugrott a kerítésnek és jól megmondta a véleményét. :) Kedves volt, aranyos. Teljesen megbíztam benne. Egyedül mertem volna hagyni a gyerekemmel, ha lenne. Tudtam, hogy nem bántaná. Amikor itt volt a bútorasztalos és szerelte a konyhát, akkor befekedült a kocsija csomagtartójába :). Imádta, ha keféltem a szőrét. És nagyon tudott hízelegni. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Rexi mellett olyan törékenynek tunt. De azért szép darab volt ő is. Nagyjából németjuhász, de nem a papír számít. Még 2006 márciusában talán elveszett. Kiszökött és nem került elő. Azzal nyugtattam magam, hogy még egy ilyen talpraesett kutya nincsen, megoldja ő. Aztán végül novemberben került haza, valahol megtalálták, de csak három napja volt ott. Hogy az elmúlt fél évben merre járt? Ki tudja? Most viszont nincs többé. Azt hittem, meg fog gyógyulni. Reménykedtem. Még az első labor után is. De sajnos nem. A kezeim között halt meg. A kertben temettem el, a fenyőfák alatt. Leírhatatlan érzés. Tudom, hogy megy tovább az élet, de őt soha nem fogom elfelejteni. Remélem jó gazdija voltam valamelyest. Nagyon szeretett élni. Gyászolja Rexi és szerető gazdija
|
|
